Nehezen hagyjuk el Nicaraguát, mivel Zolinak elfelejtettek az útlevelébe pecsételni a managuái határon, de végül megérkezünk El Salvadorba, ahol öt gyönyörű napot töltünk el a csapattal. Imádom ezt az országot! Laza, az emberek hihetetlenül aranyosak és a pupusát is bírnám enni hetekig.
Kalandozni a közép-amerikai konyhaművészetben olyan, mint strandpapucsban hegyet mászni; lehet vele próbálkozni, de sok jó nem sül ki belőle. Ha röviden kéne nyilatkozzak a kontinens gasztronómiájáról, akkor azt mondanám: csapnivaló. Egyetlen kivétel akad csupán, Juayúa, ahol hétvégente összejön fél El Salvador egy közös, nagy zabálásra.
San Salvadorról az ember nem sok jót hall. A Föld harmadik legveszélyesebb városába nehéz jó előérzettel bevetődni, de ha az ember már itt van, akkor sem talál benne túl sok pozitívumot. San Salvadorban két jó dolog van: a Santa Tecla-i kézműves piac és az El Rosario templom, amihez csak az elején kell gyomor.